Életem egyik legnagyobb kalandja volt, amikor két egészséges fiammal nekivágtunk a 'nagy kéknek', vagyis az Országos Kék Túrának. Amikor elkezdtem még látó voltam, ezért is kaptam talán túrabarátoktól az Öregsas nevet, míg fiaim a Sasfióka és Fehérsas neveket.

Jó nevek ezek egy kalandhoz. És pár év alatt, minden évben kiszakítva pár napot a nyárból, bejártunk együtt mintegy 1.100km távot hegyeken és völgyekben, megmásztunk mintegy 30km magasságot és ereszkedtünk ugyanennyit lefelé is, és kint a vadonban, eltöltöttünk mintegy 46 éjszakát, sátorban, függőágyban, szénakazalban. Ahol az éjszaka elért minket.

Közben én megöregedtem, a sasszem is történelem már, a fiaim férfivá nőttek. Nagy vágyam még, hogy valamiféle módon, például egy közös beszélgetéssorozatban (podcast) megörökírsük emlékeinket

Mindig szerettem írni, és mindig szerettem a meséket. De hát komoly ember nem foglalkozik mesékkel... gondolják sokan, és sokáig és is így gondoltam.

De aztán egy kékfényű (vagy kékszemű) huncut kis csillag lecsúszott az égből, es minden elesettségével, betegségével, sérültségével mégis nevetést, örömöt és békét hozott a mi kis családunkba. Márpedig aki képes minderre a csodára, az megérdemel egy mesét, sőt egy egész mesekünyvet. 

Hónapokig írtam, megtanultam könyvet kötni ennek a kedvéért, még egy sete-sita grafikát is kanyarítottam hozzá. Aztán 15. születésnapjára el is készült, egyetlen egy példányban.

Négy év sem telt el, és könnyes szemmel olvastuk fel kórházi ágyánál, ahol kómában feküdt hetegik. Olvastuk, míg megtörtént a csoda, és Bakka ma is megnevettet minket.

Itt olvashatod, de hamarosam hangos formában is elkészül.

50+ életkorban megvakulni nem éppen könnyű dolog, bár ez szerintem soha nem az. Ekkor már éppen elég van magunk mögött a látott világból hogy igen hiányozzon, és még elég sok előttünk, hogy komoly gondot okozzon a megélhetősben.

Elsőre ismerőseimet hívtam, egy úgynevezett Brainstorming csoportba, ahol kb 30 életvariációt találtunk. Van pár, amit el is kezdtem, az írás, a podcast és ilyesmi, de ez még mindig kevés volt.

Aztán egy félretárcsázással felhívott egyetemi tanár barátom (ilyen az ha ugyanaz a nevem mint édesapámnak), és ha már így alakult, beszélgetni kezdtünk. Elmondtam útkeresésemet, és csak annyit mondott: 'Miért nem jössz az egyetemünkre coach képzésre? Neked pont testhezálló lenne!'

És tényleg. Eszembe jutott majd 10 évnyi pszichológiai, sok száz vagy ezer órás hobby tanulásom, előadások, podcastok, stb. Érdekelt is, a lehetőség bekopigott, és léptem. Végül 2023 nyarán diplomás coach lettem....

(honlap itt)